Social hirdetés

Legyen jelen vállalkozásod a közösségi médiában, bízd szakértőkre a megjelenést!


Social hirdetés - miért jó?

Facebook hirdetés

A mai világban már az emberek szerves részét képezi a közösségi média. Facebookot, Instagramot, TikTokot görgetve indulunk meg a konyhába, sőt, még ebédszünetben, lefekvés előtt is vetünk rá egy gyors pillantást. Ebből következik, hogy a közösségi médiában való jelenlét már nem előnynek számít, hanem szinte alapkövetelmény, ha ki akarunk emelkedni versenytársaink közül.

A Facebooknak már több mint 6 millió, az Instagramnak pedig több mint 3 millió felhasználója van csak Magyarországon, és ez napról napra gyarapszik. Ebbe azok is beletartoznak, akik akár a Te vállalkozásod bevételét is gyarapíthatják, ha sikerül elérni őket. Ehhez azonban nem csak frappáns és ötletes tartalmat kell megálmodni, fontos, hogy az marketing szempontból is jól szerkesztett legyen, és a megfelelő összeggel, a megfelelő célközönség számára legyen hirdetve. Ebben, és még számos más aspektusában nyújt segítséget cégünk a szakmában megszerzett tapasztalatunkkal.

Social hirdetés - hogyan mérhető a siker?

Egy social kampány teljesítményét az alábbi mutatókkal követhetjük nyomon:

  • Rajongók száma, ennek növekedése
  • Aktivitás
  • Elérés
  • Válaszadási idő és arány
  • Kattintás
  • Feliratkozók
  • Konverzió
Ezekből a leglényegesebb az elérés és a kattintás, valamint a konverzió, hiszen a social kampány célja, hogy forgalmat generáljon weboldalunknak, ezáltal bevonzva a potenciális vásárlókat.

Milyen kiegészítő szolgáltatások vannak?

Keresőoptimalizálás (SEO)

Külső cikkek írásával, a weboldal forráskód és linkoptimalizálásával, továbbá linképítéssel, blog írással, PR Cikkek írásával érjük el a kívánt célt. Az eredményeket minden héten küldjük e-mailben (helyezések, munkák). Tehát a fejlődés hétről hétre nyomonkövethető, a cél elérése (első oldal teteje) a kiválasztott kulcsszavak aktuális helyezéstől, kulcsszavak erősségétől, a weboldal állapotától függ, de általában 6-8 hónap.

Weboldal készítés

Új weboldal készítés esetén először meghatározzuk a cég arculatát. Elkészítjük a grafikákat, leprogramozzuk az oldalt és feltöltjük tartalommal.
Meglévő weboldal esetén felmérjük az igényeket és ahhoz mérten teljesítjük. Ha kell a teljes tartalom és belső linkhálózat megtartásával készül az oldal.

Weblap karbantartás

Természetesen vállaljuk a webmesteri feladatok elvégzését is: technikai segítség, tartalomfrissítés, hibaelhárítás.

A szolgáltatás díját egyedi árajánlatkérés alapján állapítjuk meg.

Google hirdetés

Létrehozunk egy Google Ads hirdetési fiókot, ha ez már van, akkor egy másolatot a fontosabb adatokkal és optimalizáljuk, hogy a lehető legtöbb megkeresés, árajánlatkérés legyen az adott költségkeretből.